Egy kedves ismerősömmel beszélgettünk, amikor szóbajött, hogy olvasta valahol: napi 8 érintésre van szüksége egy embernek. Na erre felhúztam a szemöldökömet, és gondoltam leírok erről pár dolgot ide is.
Amikor megszületünk, teljes kiszolgáltatottságban vagyunk, nem értjük a verbalitást, egyetlen dologra tudunk támaszkodni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy biztonságban vagyunk: arra, hogy minél többet töltünk érintésben, minél többet tart, hordoz, ölel minket anyánk (apánk, nagyszülőnk, gondozónk) akinek felismerjük az érintését, illatát, és ebből tudjuk, hogy nem hagy el, vigyáz ránk, szeret. Ebben a stabilitásban teret kapunk arra, hogy létezzünk, hogy növekedjünk, egészségesen fejlődjünk. Az érintés alapvető szükséglete az emberi fejlődésnek; ebben érezhetjük elfogadhatónak magunkat, szeretve és biztonságban. A legtöbbünknek ez a szükséglete az aktuális csecsemőgondozási elvek miatt már eleve kisbaba korában kimarad, és az idő múlásával a különböző szociális és társadalmi elvárások, leterheltség, hajszoltság hatására a helyzet egyre mélyebbre spirálozik. Az eredmény: önmagunktól való eltávolodás, szeparálódás a környezettől. Nem ritka ilyenkor például az érintés hiányából fakadó pótlékok hajszolása: alkoholproblémák, droghasználat, szexfüggőség, vagy éppen különböző fóbiák kialakulása. Kifejezetten minőségi érintés hiányáról árulkodnak még az autoimmun-, hormonális és ízületi problémák is.
Amikor több évtizednyi figyelmes és tiszteletteli érintést szükséges pótolni, akkor annak nem lehet irányszáma a napi nyolc. Jó, ha van havi 8, heti 8, napi 8, de az is jó, ha van napi 80, 800, 8000. Természettől fakadóan szerethetőek vagyunk. Minél több jó érintést adunk és kapunk így, annál jobb. 
Kozma Detti 